Kéméndy Jenő találmánya

Kéméndy Jenő munkássága fordulópontot jelentett a magyar díszlet- és jelmeztervezés történetében. Leginkább a technikai trükkök világában érezte otthon magát. Leghíresebb találmánya az a repítő szerkezet, amelyet A Rajna kincse sellőinek mozgatása céljából fejlesztett ki. A vízben úszkáló sellők látványának hiteles megoldása sok fejtörést okozott a világ szcenikusainak. Kéméndy is sokáig kísérletezett, 1907-ben pl. automata babákat alkalmazott, melyek e célra szerkesztett gépeken mozogtak, míg az énekesnő a díszlet mögött énekelte a szerepet. Tovább tökéletesítette a találmányát és 1920-ban mutatta be zseniálisan egyszerű repítő gépét, mely két huzal segítségével szinte korlátlan mozgást volt képes biztosítani a levegőben.

„A szerkezet még a legügyetlenebb és legnehézkesebb énekesnőnek is lehetővé tette, hogy — rövidebb-hosszabb ideig tartó gyakorlat után — tíz-tizenöt méteres magasságból, fejjel lefelé, a hátán fekve, vagy éppen bukfencet hányva ereszkedjék le, kezeit és lábait pedig éppen olyan szabadon mozgathassa, – mint akár egy versenyúszó a vízben.” Ez a megoldás világszabadalom lett, Európa számos más operaháza is átvette.

Míg a kiállítás első egyik térelemén, a Kéméndyről szóló részben a látogatók olvashatnak erről a találmányról, láthatnak korabeli fotókat és maketten is megnézhetik azt működés közben, a kiállítótér jobb oldali falán a felnagyított tervrajzot láthatjuk. Kihasználva az Eiffel Műhelyház hatalmas belmagasságú adottságait, a térbe belógatva – épp a térelemek, a „sziklák” fölé – pedig az eredeti elképzelés szerinti babákat (1-3 db) lógatnánk be, a sellők úszását imitálva, amiket zsinórok és tekerő karok segítségével a látogatók is minimális működésbe tudnának hozni. [makett]

Ezzel a látványos installációelemmel fejeznénk ki tiszteletünket – nem csak annak a Kéméndynek, aki elsőként adott művészi rangot a színpadi tervezésnek, hanem – azoknak a kiemelkedő tervezőművészeknek, akik a kiállításban szerepelnek életművükkel.

Rajnai sellők—zsinóron

Korabeli leírás

A Rajna kincsének első és az Istenek alkonyának utolsó részében vígan lubickoló rajnai sellők úszásának problémája, illetőleg ezen úszásnak minől teljesebb szcenikai illúziót keltő mechanikája a tetralógia első színre jutása óta egyre foglalkoztatja a színházi szakembereket.

Most végre megvalósíttatott a nehéz probléma, olyan gépezet készült, mely a rajnai sellők úszásának minden mozdulatát szinte anatómiai pontossággal mutatja be.

Kéméndy Jenő, ki tudvalevőleg nálunk a walkürök lovaglásának pompás kinematografikus képeit is meghonosította, fejébe vette, hogy valami újféle úszógépet készít. Mintegy másfél évig dolgozott e probléma megvalósításán Tamásy Miklós festőművésszel.

Végre úgy oldotta meg a problémát, hogy a sellők úszását kormányozható bábokkal szemlélteti, az énekesnőket pedig lenn a színpadon helyezi el, a süllyesztőből félig kiemelkedve, úgy, hogy egy hullámot jelző díszlet-függöny eltakarja őket. A bábok készítésénél az volt a felfogása, hogy miután ember nem érezhet szerelmet „hal“ iránt, tehát szép, ingerlő, női formákban ábrázolja a sellőket és csak a lábukat, legalul fejezi be hal uszonyban. Ezáltal a báb kívánatos nő benyomását kelti és a néző illúziója teljes.

Az úszási mozdulatoknak anatómiai hű bemutatására külön gépet konstruált. Ez a kezelési gép fönn van a színpadon; minden bábot három ember szolgál, két fel- és lecsavaró zsinór-dobbal; az egyik dobon két zsinór is van: az egyik fel- és lehúzásra, a másik arra való, hogy a báb vízszintes vagy függőleges pozícióját is változtassa. A báb egyéb mozdulatokat is végez: úszást kifeszített és befelé hajlott karral, csuklómozdulatokkal, lábtempókkal stb. Ezek a mozgások, nem mint a játékbáboknál, golyó-csuklóban járnak, hanem rugókkal; a báb feje, dereka hajlik és forog, mint az emberé, a lábait külön emelheti, — és mindezt hat zsinórral kormányozza az alant álló: egy-egy zsinór kéznek, lábnak és két zsinór a jobbra-balra forgásnak és ide-oda hajlásnak szól. A zsinórok egy szekrényben futnak össze, melyet a színpadi munkás elől felkötve hord; ebben a henger alakú szekrényben csigákon vannak felcsavarva a zsinegek, ezek a rugón járó csigák valósággal magukba felszívják a fölösleges zsinórt, majd kiengedik ismét, úgy, hogy a kezelő munkás, bármily távolságban is, mintegy feszes gyeplővel kezében tartja a bábot.